|
Témaindító hozzászólás
|
2013.10.16. 18:26 - |
 |
[3-1]
 A családom sose volt teljesen százas és erre bizonyítékaim is vannak. Például az, hogy kötelezőnek érezték, hogy minden egyes szentestét egy puccos hotelben akartak tölteni, külön lakosztályt bérelve. Én sose rajongtam ezért a szokásért, ahogy a húgom se, de mégis elviseltük mert nem igazán volt más választásunk. Így is úgy is megtalálna a család, jobb megadni magunkat mint menekülni. Már egy pár napja itt voltunk a hotelben, a saját lakosztályunkban, de hogy miért arról halvány lila gőzöm se volt. Nem igazán akartam itt lenni. Én tökéletesen ellettem volna a saját szobámban az xboxommal. Épp a kanapén punnyadtam és valami szörnyű karácsonyi filmet bámultam a tvben mikor anyám szólt, hogy ki kell mennem a vasútállomásra a húgomért. Ez volt idáig a nap legjobb híre, úgyanis ha csak rövid időre de megszabadulhattam a családtól, plusz a húgom az egyetlen akivel elviselhetőbb ez az este. Nem kellett kétszer szólni nekem, egyből felpattantam és felkaptam a kabátom,majd a cipőmet is és megindultam kifelé. A hotel személyzete már nagyon jól ismerte a családomat szóval kifele menet jó páran rámköszöntek. Végül mikor kijutottam elindultam a megfelelő irányba, de hirtelen megakadt egy gyönyörű, szőke hajú lányon a szemem. Egy féloldalas mosolyra húzodott a szám és közelebb léptem a lányhoz. - Szia, bocsánat. Nem akarlak megijeszteni meg semmi, csak eléggé látszik, hogy fázol.. Segíthetek? - kérdeztem a tőlem telhető legkedvesebb hangsúlyommal, miközben próbáltam nem tolakodó lenni. |
Rettentően fáztam. A hőmérő higanyszála valószínű a mínusz tíz fok körül lehetett, rajtam pedig nem volt sok ruha, nem igazán készültem hóviharra. Arra meg pláne nem, hogy egy hotel előtt ácsorogva kelljen töltenem majd a szentestét. Nem mintha szerettem volna a karácsonyt, vagy olyan emlékeim lennének róla, amit érdemes lenne őrizgetni, de ez pont a másik véglet volt. Úgy éreztem magam, mint a gyufaárus kislány, aki másnapra a hóban lelte halálát. Hm.. bár Andersen írta meg mindig a legszebb haláleseteket, anya mégsem olvasott soha tőle. Két évse korunkban is Byron, Keats vagy Shelley verseket olvasott elalvás mellé, nem holmi gyermekmeséket. Négy évesen már olvasni tudtam, és mi haszna volt? Semmi. Ha kiszöktem a kertbe a könyvtárból lopott Edgar Allan Poe kötettel az egyik dajka rajtakapott és természetesen jó cseléd lévén szólt is a szüleimnek.
Egészen 12 éves koromig azt hittem a Föld az univerzum középpontja, medöbbentő, milyen ostobán és némán hallgattam a katolikus magántanáraim szavait, aztán Austin megszökött és színészkedni próbált, még hozzá jó pénzért... és talán egyszerűen be is mehetnénk a szállodába, ha a szüleink nem vették el volna tőle a "feketén" keresett pénzt.
Lassan jártkáltam fel alá az utcában, hátha feltűnik végre Austin, de hiába... és a hidegben egyre jobban kezdett érdekelni, nálam vajon mikor állna be a fagyhalál. Olyan szép lenne, mint ahogy Andersen írta? |
|
[3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
