Témaindító hozzászólás
|
2013.10.10. 17:13 - |
 |
[31-12] [11-1]
Bármennyire is próbáltam magamnál maradni, már éreztem hogy egyre laposabbakat pislogok, és nem sokára bizony elájulok, hogy ha nem siet végre Louis, vagy Tori nem megy át kommandósba és jut be valahogyan az ajtón. Lecsuktam a szemeim, és voltaképpen már nem éreztem hogy elég erős lennék ahhoz, hogy újra kinyissam őket. Végül mikor két apró kéz kiszedte a kádból a sérült kezemet megerőltettem magam és egy nagyon apró résen sikerült kipillantanom a szemhéjam alól. Ahogy sejtettem a lány valahogy bejutott a fürdőszobába és Ő kezdett el segíteni rajtam. Amint sikerült beazonosítanom a lányt a szemeim újra becsukodtak, egyszerűen nem volt elég erőm ahhoz, hogy nyitva tartsam őket. Éreztem, hogy egyre jobban kezdtem elhagyni magam és csak az kezdett el 'visszafelé terelni" hogy Tori hozzám szólt, egészen pontosan közölte velem hogy igyam meg a teát. Hümmögtem párat, hogy tudja még élek és értettem a parancsot, de teljesíteni már egyszerűen nem tudtam. Túl gyenge voltam. Végül mikor újra megszólalt vettem egy nagy levegőt és megerőltettem magam, hogy legalább kicsit kitudjam nyitni a szemem és megtiszteljem a figyelmemmel. Épp hogy sikerült kinyitnom a szemeim pont a szemembe nézett a lány, de hálisten hamar elkapta a tekintetét mert pár apró,gyors pislogás után újra lecsukódott a szemem. Nem igazán érdekelt, hogy össze kell varrni a kezem. Nem haragudtam a lányra sem, sőt még Louisra se. Pedig rá lett volna okom.. Csak szimplán szükségem volt most a segítségére. Mert innen tuti nem tudok felkelni és Tori tuti nem bír el. Szóval maradt a B terv..Próbálok nem elájulni míg Louis ide nem ér. Végül mikor a lány befejezte az utolsó mondatát is, valami csoda folytán sikerült nagyon halkan,erőtlenül és rekedtebben mint alapból megszólalnom. - Nem kell sajnálnod. Nem csináltál semmit.. És ami azt illeti felhívtam a bátyjád, állítólag úton van. Majd Ő bevisz a kórházba. - motyogtam és közben a nem sérült kezemmel,amit szintén alig tudtam mozdítani, elkezdtem keresni a lány kezét. Bár ez nehezebb volt mint gondoltam, de egy idő után megtaláltam és megpróbáltam megfogni azt. |

Nem bírtam tovább a várakozást. A tehetetlenség egyszerűen kiakasztott. Nem csak azért, mert tenni akartam valamit, azaz főleg rendbehozni, amit elrontottam, hanem mert így egyedül maradtam a gondolataimmal. És egy nőiagy már önmagában is veszélyes, pláne az enyém jelenlegi helyzetében. Folyamatosan olyasmin agyaltam amin nem kellett volna; Marco-n, Ashley elhalálozott lámpáján, pletykacicán, és végül, de nem utolsó sorban a saját érzelem kitöréseimről. Pontosan tudom, hogy ez mostanában nem is énvagyok, mármint nem teljesen. A sok stressz kihegyezett a feszült helyzeteke és Louban sem bírtam normálisan megbízni.... viszont az ő esetében nem hiszem, hogy a fürdőszoba előtt kuporognék az elsősegély készletünk legalább felével és egy bögre teával.
Igazság szerint meg akartam várni, amíg Harry befejezi a telefonálást és magától kijön vagy esetleg beenged, de a tompa puffanás annyira lesokkolt és megrémisztett, hogy duracell nyuszi sebességgel lőttem ki az előszobába, es kevesebb, mint fél perc alatt meg is találtam a fürdőszoba pótkulcsát. Rohantam is egyből vissza és elszerencsétlenkedve egy ideig a zárral (nem akartam elképzelni azt az eshetőséget, hogy Harry esetlen ájultan fekszik a csempén) minden cuccot felkapva végül bejutottam a furdőbe.
Harry hála az égnek nem hevert eszméletlenül, de az arca színéből ítélve közel járt hozzá. Nem sokat gondolkoztam ezek után, némán nekiláttam a rutin feladatnak. Elvégre akinek annyi tesója van, mint nekem és a szülei napi 8-10 órát dolgoznak, megeshet hogy az összevarrás ránk maradt. Rám és Felicity-re.
Gyengéd mozdulattal kivettem a kádból a megsebesült karját és gyors diagnózist végeztem, amihez amúgyelég volt egy pillantás. Ezt össze kell varrni... Persze amennyireremegtem ezt most én biztos nem vállalom, még az érzéstelenítőt sem tudnám rndesen beadni neki. Maximum szorító-vagy összehúzó kötést tudok csinálni. Ezt persze meg is tettem és rögtön neki láttam megtisztítani a sebet meg a szokásos dolgokat, amik már belém ivódtak és szerintem vakon is megtudnám csinálni. Eközben egyszer sem mertem Harry szemébe nézni, csak arra figyeltem, hogy nehogy itt elvérezzen nekem Szentestén.
- Idd meg a teát, muszáj hogy pótold a folyadékhiányt ,és a cukor is segít, hogy ne ájulj el - utasítottam kedvesen, miközben a gézt profi módjára rátekertem a lekezelt sebre és egyszerű szorító kötés mellett döntöttem végül. Amivel pár perc múlva végeztem is, de muszáj elmondanom neki, hogy ezt bizony össze kell varrni.
- Harry, nagyon sajnálom az előbb történteket, mostanában nem igazán vagyok önmagam, én... - szólaltam meg remegő hangon először belenézve a szemeibe, de ez el is vette a hangom... kiakasztott, hogy így kell látnom. -... be kell hogy vigyelek a kórházba. Muszáj összevarrni a sebed, de én mkst képtelen vagyok rá - mutattam meg tanújelenségül remegő kezeim egyikét, és ahogy ezt kimondtam, rádöbbentem, hogy pletykacica előbb tudja mit gondoljak, mint én magam. Igaza volt, bármennyire is aláásott. Érzek valamit Harry iránt, de bárki rájön erre az maga lenne az apokalipszis. Így inkább mielőtt kikotyogtam volna valami nagy butaságot, amit másnap megbánnék , csak adram puszit az arcára meg isten tudja milyen indíttatásból a bekötözött sebére is. Talán mert a húgaimnak is mindig én adtam a bibijükre, haanyu épp nem volt otthon. - Nagyon sajnálom. - ismételtem csendesen. |
Egy eléggé érdekes, de hasznos félkezes mutatványnak köszönhetően sikeresen kihangosítottam a telefonomat. Határozottan egyszerűbb volt nekem most úgy. Amint meghallottam Louis hangját elzártam a csapot, hogy rendesen halljam Őt, na meg persze azért is hogy Ő se csak a csobogó vízet hallgathassa. - Szia Lou.. Nos, hazudnék ha azt mondanám, hogy boldog. Belekezdhetnék a kisregény mesélésébe, de szerintem még a vége előtt elvéreznék. Annyi a lényege, hogy sűrgősen haza kell jönnöd. A fürdőszobába zárkózva várlak. Tőlem hozd Ashleyt is, nem számít, de rohadtul szükségem lenne végre arra az emberre aki pár héttel ezelőtt még a legjob barátom volt. - hadartam, ingerült voltam és nem gondolkoztam hogy mit mondjak, csak hagytam hogy utat törjenek a szavak. Még mielőtt bármit reagálhatott volna rá rájöttem, hogy hogy is beszéltem vele, de most nem érdekelt. Nem így történt volna minden ha Ő nem zúg bele egy szőkeségbe és hagyja itt a saját húgát szentestekok. Nem haboztam, még a válaszadása előtt kinyomtam a telefont és azzal a laza lendülettel le is huppantam a földre. Eléggé rendesen szédültem, de annyi eszem még volt, hogy a vérző kezemet a kádba lógattam, hogy ne a padlót színezzem ki a véremmel. |

Nagyon gáznak éreztem magam, azt sem tudtam, mit csináljak ebben a helyzetben. Megrémített, hogy már ezzel kiverték nálam a biztosítékot, mármint személy szerint Harry. Nagyon emlékeztetett ez arra, amikor a koncerteken hátul ücsörögtem, de megszólalni sem hagytam Liam-et, mert tudtam, hogy abban a pillanatban megszegem a szerződést, amit Louis halál komolyan aláíratott a fiúkkal meg velem is. Beteges, de hatásos volt, mert olyan következményei lehettek volna a dolognak, amit nem biztos, hogy mindannyiunk túlált volna. Csak hogy akkor mindössze 15 éves voltam. A randi szó nálam a mozit takarta, a kézenfogást és esetleg, nagyon extrém helyzetben csókot. Lehet, hogy Louis volt rám ilyen hatással, hogy nagoyn atyáskodott felettem, de azóta Marco miatt már tudom, hogy egy kapcsoalt nem csak enyniből áll, de majd minden első nagy pillanatomat rá pazaroltam... ez végül is lényegtelen, de nem értettem miért féltem feltétlenül attól, hogyyha tovább nézném Harry-t, akkor kísértésbe esnék? Ő is olyan mintha a bátyám lenne... Lou legjobb haverja, bár Louis jelenleg nem sok okot ad rá, hogy Hazza így tekinthessen rá. Bár amikor belehabarodik egy nőbe, mindig ez van, átalakul modern Rómeóvá.
Méyleket lélegezve vártam meg, míg a hangok alapján arra tudtam következtetni, hogy Harry elhagyta a helyszínt, de mikor kinyithattam ezután a szemem, nem lettem jobban. Sőt... túl sok mindenről maradtam le pár perc leforgása alatt.
A tea, amit neki attam, a konyhaasztalon pihent, a törmelékek egy része már a kukába került, de a maradékot némi vöröses folyadék színezte el.
Kissé ijedten ledobtam magam mellé a kis seprűt és a lapátkát, majd remegő kézzel felemelve egy kissebb percelán darabkát megszagoltam a rajta lévő vörös folyadékot. Nem tudom, mire számítottam, hogy valaki közbe betört a házba és random helyeket összefröcskölt áfonyalével?
Vér volt, ez már majdhogynem egyértelmű tény volt, szagminta levétel nélkül is. Mielőtt azonban rohantam volna az elsősegély készletünkért, elképesztő tempóban feltakaríottam, és némi hipóval is fertőtlenítettem a területet, nehogy a későbbiekben Lou bármire is gondoljon. Ezzel végezve megfogtam Harry teáját és a földszinti raktár-szerű helyiségból kivettem ragtapaszt, kötszert, gézt, meg egy rakás cuccot, mert lövésem nem volt mennyire vágta meg magát. Majd ezekkel együtt indultam el megkeresni Harry-t, de sehol nem találtam a házban. Már az is eszembe jutott, hogy esetleg hazament, de a kabátja még itt volt, szóval csak nem olyan hülye, hogy vérző kézzel, egy szál naciban hazavezessen, vagy sétáljon?!
Végül hallottam hogy egy ismerős hang szűrődik ki a fürdőszobából, így komolyabb hallgatózás nélkül, nem kevés bűntudattal leültem az ajtó mellé és vártam, hogy kijöjjön, miközben a neki szánt teát szuggeráltam.
Egy romhalmaz vagy Victoria Tomlinson, egy romhalmaz... |
Nem kicsit zavart, hogy pár másodperc alatt totál ellenségessé vált Tori. Nem tudtam, hogy mit tehetnék ezért csak tanácstalanul guggoltam a törött bögre darabjai mellett, mondjuk már a fele a kezemben volt így is. Mikor a lány ismét hozzám szólt felpattantam. Elvettem a kezéből a bögrét, de nem szóltam egy szót se. Letettem a pultra a teát, legalább annak ne legyen már baja, majd folytattam az üveg/porcelán darabok szedegetését. Már pont a vége felé jártam mikor Tori ismét megszólalt, felhúzott és totál elterelte a gondolataimat így sikeresen nagyon szerencsétlenül fogtam meg az egyik szilánkot és a fél tenyeremet fel is vágtam vele. Basszus. Egyből visszaejtettem a földre az immár véres darabkát, de mivel eléggé csendes voltam és a lány háttal volt nekem reménykedtem benne, hogy nem vett észre semmit az egészből. Ismét talpra álltam, majd a kezemben lévő darbokat a kukába dobtam. Mindezt megpróbáltam úgy végrehajtani, hogy a lehető legkevesebb dolgot vérezzem össze. Amint megszabadultam a kezemben lévő dolgoktól kisétáltam a kabátomhoz. Továbbra se szólaltam meg, még egy nyekkenést se lehetet hallani tőlem. Az hiányzik már csak, hogy tori rájöjjön mi történt. Hogyne. Elég lesz ha csak a nyomokból kezd el következtetni hogy mi is van. Amint sikerült kihorgásznom a kabátomból a nem sérült kezemmel a telefonom már tárcsáztam is. Louis. Ő tud segíteni most. Szépen megkerestem a fürdőt, majd oda bevonultam és magamra zártam az ajtót. Halkan vártam, hogy felvegye Lou a telefont miközben elkezdtem folyatni a vízet és a sérült kezemet alá raktam. Szörnyű érzés volt, a seb elég mély lehetett mivel pokolian fájt és nagyon vérzett, de nem tudtam ránézni, hogy lássam mennyire súlyos mivel épp összeszorított szemekkel ácsorogtam míg a víz alaposan kiöblítette a sebemet. |

Én esküszöm soha életemben nem éreztem olyan kínosan magam, mint most! A szerződés ktöött, a bátyámnak tett eskü kötött és Harry ehhez képest gondolkodás nélkül átmegy softpornós változatú kiadásába. Nekem az, hogy már félmeztelen, az kísértést jelent. Jézus, ezt komolyan gondoltam?!
Bár nem láttam semmit a szememre szorított kezem miatt és eleve behunytam a szememet, de a fülem az abszolút működött, sé jól hallottam.
- Harry! Kifelé! Szenteste te nem fogsz takarítani a Tomlinson házban. Vegyél fel egy felsőt és tessék - nyújtottam ki bizonytalanul a karomat, mivel nem igazán tdtam hol van, de a bögre az övé volt. - Kérlek - tettem hozzá remegő hangon.
Nem is értettem, hogy miért borított ki ennyire Harry egyszerű felfogása. Teljesen jogosan gondolta úgy a dolgokat, ahogy ,de nem számolt tori tomlinson beteges reakciójával... na igen.
- Nem a sörhasaddal van a gondom, épp ellenkezőleg! És ha nem veszed el tőlem, a bögrét és továbbra is feltakarítasz, és ráadásképp továbbra is felső nélkl rohangálsz, nagyon is világvége lesz! - tettem hozzá kissé fenyegető hangon, majd mikro végre kivettem a kezemből a teáját lassan leggugoltam és megfordulva már bártan kinyitottam a szemem és elővettem a szekréynből a miniseptrűt és a lapátkát. |
Miközben vártam a lány válaszára kényelmesen nekitámaszkodtam az ajtófélfának és úgy figyeltem, hogy mit csinál. - Wáó, akkor nem értem hogy mi lehetett a probléma. A bátyjád nagyjából mindenre képes csak azért, hogy megszerezze magának a napi répa adagját.. - ecseteltem neki, mintha valami nagy bölcsességet mondtam volna. Nem kellett öt másodperc, hogy magamhoz térjek. - Basszus.. Ez eléggé félreérhetőre sikeredett. - vakargattam meg a tarkómat egy zavart mosoly kiséretében és úgy döntöttem inkább befogom a számat. Türelmesen ácsorogtam és felfogtam, hogy nem igazán van szüksége a segítségemre. Persze a véleményem egyből megváltozott mikor felém fordult és hirtelen elejtette az egyik bögre teát majd az immáron szabad kezét a szeme elé helyezte. - Oh wow.. - mondtam kissé lesokkolva. Nem éppen ilyen reakcióra számítottam, hisz Ő mondta hogy vegyem le a pólómat. Gondolkozás nélkül átszeltem a köztünk lévő távolságot, majd leguggoltam és elkezdtem összeszedni a bögre darabjait. Pedig szép bögre voltál. - Nem kezdtem el vetkőzni. Csak szimplán levettem a pólóm mert neked nem tetszett. Ennyi az egész. Ettől nem lesz világvége.. amúgy meg nincs akkora sörhasam hogy ennyire megrémülj tőlem. - mondtam megint nagyon okosan, és az elején még tényleg egészen komoly is volt a hangom de a végére elvigyorodtam.. és ezt a hangomon is lehetett hallani természetesen. |

Őszintén szólva lövésem nem volt, hogy mit csináljak, egy teát persze mindnképp felajánlottam Harry-nek, mert azi llem úgy kívánja, hogy egy átfagyott ismerőst, ha nem is hozzád jön, télvíz idején kínáld forró itallal. Na igen, de ezek után, hogyan tovább? Végül is nem hozzám jött, de pofátlanság lenne hazaküldeni ilyen időben, viszont azt sem ígérhetem, hogy Lou hazajön a közeljövőben... vagy egyáltalán!
- A vicc az, hogy répás muffinért harcoltunk.. - mondtam elégedett kis mosollyal a szám sarkában, nehogy abba a tévhitbe ringassa magát Harry, hogy ha kell Louis le tudna győzni egy lányt, mgé mit nem! A fő rivalizálás köztem és Lottie között volt, de mután rájöttem, hogy a zsarolás is jó eszköz és kicsapongóbb életű volt, mint én, mirét ne alkalmaztam volna?
Miközben előhalásztam a kamrából a kedvenc levendulamézemet, megkönnyebbülve hallgattam végig Harry váalszát, miszerint átveszi ezt a felsőt. Alapjáraton nem lenne bajom vele, de ma nagoyn dühös voltam a bátyámra, és nem álltam volna ellen a kísértésnek, hogy hasbaboxoljam, pont ott, ahol Lou feje volt a pólón. Csakhogy Harry-t nem állt szándékomban bántani, épp ezért elejét vettem a problémáknak, és megvártma amíg ő szépen átmegy öltözködni, míg én a koynhában elkészítem a teát.
Békésen kiöntöttem két bögrébe nem kevés fekete-teát, majd hozzákevertem a mézet és feloldottam benen egy kis cukrozott gyömvért is, csak hogy kcisit több íze legyen. Anyu mindig így csinálta nekünk... Hmm anyu aki akár ma is csinálhatná, ha Lou-nak van annyi esze és megnézi a rohadt időjárás jelentést, mielőtt lelép és áthívja a családot! De nem, Lou-nak az a lényeg, hogy Ashley-vel lehessen, amit meg is értenék, ha... ha mit tudom én. Midnegy is.
Felágaskodva feltettem a mézet a többi fűszer közép, mikor megláttam, hogy Lou kéeps volt ide is felaggatni egy fagyöngyöt. Most komolyan, mire számított? Hogy Ashley-vel majd mámorítóan méyl csókba elegyednek a konyhapulton? Nekem se kellett több, egy laza mozdulattal leszakítottam és a kukába hajítottam.
Csak akkor eszméltem fel a gondolataimból, amikor ismét meghallottam Harry hangját, épp az utolsó simításoknál tartottam, azaz kivettem a felmelegedett teát a mikróból.
- Nem kell köszi, épp végeztem, szóval, OH BASZKI... - ejtettem ki a kezemből a neki szánt bögréjét és gyorsan a szemem elé kaptam a kezemet.
- Harry, nem azt mondtam, hogy kezdj el vetkőzni, hanem, hogy vedd át, vagy tudod mit? Vedd vissza a Louis-ost, már ninss semmi bajom vele - közöltem még mindig behuynt szemmel, a kezeiemt szorosan odafova, nehogy valami olyat lássak, ami még rosszi rányba terelhet. Abba az irányba, ami a tetszik-be a sodor, majd a kedvellek-be, utána meg a Lousi ki fog nyírni stáduimba. |
Kissé esetlenül ácsorogtam a nappali és a konyha közötti 'elválasztó" részen. Nem akartam zavarni Torit, de látván hogy nem igazán van társasága persze egyből megfordult a fejemben az az ötlet, hogy itt maradok és megvárom a bátyját vele. Talán utána együtt rúgnánk szét a hátsóját. Mosolyogva hallgattam végig a nosztalgikus történetét. Eltudtam képzelni a helyzetet, és természetesen logikus volt számomra, hogy Louis vesztett. Sose tudtam elképzelni olyan nagy 'sütiért küzdő" emberként. - Ha répáról lett volna szó tuti nyert volna. - vigyorodtam el és közben totál megfeledkeztem arról is, hogy voltképpen Tori elől rejtegetni akartam a pólómat. Ez a meglepetés Louisnak járt volna. Csak akkor jutott újra eszembe, hogy voltaképpen én most egy olyan pólóban állok itt a Tomlinson rezidenciában, az egyik Tomlinson hölggyel amin a bátyja feje díszeleg, mikor Tori arcáról lefagyott a vigyor. Tudtam követni a tekintetét ezért pontosan tudtam, hogy mi okozta a hirtelen hangulatváltozást. - Semmi akadálya, amúgy is csak Lou kedvéért vettem fel.. de ha nincs itt akkor felesleges az egész. - erőltettem egy mosolyt az arcomra, mert azért eléggé megviselt, hogy akárhányszor elterveztem valami meglepetést a legjobb haveromnak az nem volt itthon. Mire újra feleszméltem a nagy gondolkozásomból Tori már el is tünt. Lehámoztam magamról a kabátom, felakasztottam a fogasra, majd leszenvedtem a pólót is magamról és belegyűrtem a kabátom egyik zsebébe. Nem akart teljesen belemenni a zsebbe, ezért vagy a fele kilógott de nem igazán érdekelt. Amint eltávolítottam az idegesítő pólót, ahogy Tori kérte, megindultam a konyha felé. Így ha minden igaz már nem lesz problémája velem.. vagy legalábbis nagyon remélem. - Segíthetek amúgy valamiben? - kérdeztem meg a lánytól mikor már a konyhába értem. |

Nem tudom, hogy csak a sors akar-e ennyire kicseszni "Larry"-vel, de folyton elkerülték egymást az utóbbi napokban és szerencsétlen Harry így midnig csak belém botlott, miközben Louis általában Ashley-vel találkozik / randizik / dumál / chatel, tudom is én, hogy épp mit csinálnak, annyi biztos, hogy abban igaza van a gödnörkének, szenteste igazán itthon lehetett volna a bátyám.
- Tudod öt testvérem van... ezek közül egy fiú, gondolhatod milyen harcok mentek az utolsó sütiért otthon... A vicc, hogy Louis-t volt a legkönnyebb legyőzni - adtam gyorsan magyarázatot mosolyogva a az erősségemet illetően, ám amint lesiklott a tekintetem, hogy milyen felső is van rajta az arcomra fagyott a mosolyom. Bármelyik másik srácot szívesen láttam volna a pólóján, na de pont Louis-t...
- Jól dönöttél, mert isteni mézes teát csinálok, viszont amíg megcisnálom, megteszed, hogy átveszed ezt a felsőt? mert ha nem kénytelen leszek rajtad leverni azt a dühöt, amit jelenleg a bátyám irányában táplálok - néztem rá szép szemekkel, majd eltűntem a konyha irányában, hogy elkészítsem a beígért forró italt. |
Türelmesen álldogáltam az ajtóban és próbáltam nem törödni a csípős széllel és az egyfolytában a számban landoló hódarabkákkal. Végül amikor kinyílt az ajtó nem kicsit meglepődtem és szinte egyből össze is húztam magamon a kabátom. Ahogy elnéztem nem én voltam az egyetlen aki másmilyen látványra számított. - Ömm.. Én csak Lout akartam meglepni. - motyogtam egy ártatlan vigyorral, majd mikor hirtelen beráncigált a házba majdnem kiestek a szemeim a meglepődéstől. - Wáó, nem gondoltam volna, hogy ilyen erős vagy.. - mosolyodtam el, ezt amúgy bóknak szántam. - És hülye lennék elutasítani.. főleg azok után, hogy megtudtam hogy titokban pankrátor vagy.- mosolyogtam továbbra is, tipikus Harrysen. |

Olyan elmélyülten koncentráltam, hogy hátha valamelyik családtagom válaszol a skype hívásomra, vagy visszaívnak telefonon, esetleg a vonalason, de semmi, egy sms-t kaptam fél órája, hogy elakadtak az országúton, és bementek egy közeli hotelbe, hogy megvárják, míg a vihar elül, csak hogy ez a szörnyű nagy havazás még napokig tarthat.
Kissé szomorúan egy pokrócba bevackolódva vártam, hogy történjen valami, mikor teljesült is a kívánságom és becsöngettek. Bár nem tagadom, hogy kellően összerezzentem, mikor meghallottam a csengőt, ugyanis nem számítottam semmiféle társaságra, de feléledt bennem a remény hátha valamilyen módon mégis anyáék voltak azok.
Gyorsan kihámoztam magam a pokrócból és elvetődtem az ajtóig, majd lendületesen föltéptem de egy kissé lefagyott az arcomról a mosoly. Nem a szüleim voltak azok és nem a húgaim, hanem Harry. Nem mintha nem örülnék neki, csak... ez most nem az az eset volt.
- Ha...harry? Mit keresel itt? - kérdeztem ledöbbenten, elfelejtve, midnen jómodort, de amikro arcon csapott akörülbelül 90 km/h-ás széllökés, ami ráadásul nem kevés havat is hordozott magával gyorsan be ráncigáltam és becsuktam az ajtót.
- Kérsz egy mézes teát? - kérdeztem goyrsna visszanyerve az illemtudásom. |
Mivel semmi tervem nem volt Szentestére, és a rokonaim is elfoglaltak voltak, na meg azt tervezték hogy csak pár nap múlva látogatnak meg, ezért elterveztem, hogy meglepem Tommot. Előhorgásztam az egyik szekrényem legaljáról a ruhatáram legféltetebb kincsét. Egy 'Keep calm and love Louis Tomlinson" feliratú felső volt az. Még évekkel ezelőtt poénból megvettem, és azóta is a szekrényem alján rohadt, de ennél komolyabb baja nem igazán volt. Felkaptam a pólót, majd összeszedtem a telefonom,a kocsikulcsom meg egy üveg kezem közé kerülő piát és már el is indultam. Reménykedtem benne, hogy Louis itthon lesz. Nem tudtam, hogy milyen tervei vannak szentestére, de valami olyan rémlett, hogy nem hagyja el az országot. Ez azért megnyugatott. Kissé ködösek voltak a gondolataim mivel otthon a nagy unalmamban megittam egy-két pohár vagy üveg alkoholtartalmú akármit, de még nem voltam részeg, hisz egyenesen eltudtam sétálni az ajtóig. Ott becsöngettem és vártam. |

Aha, hogy ma szenteste van. Nos lássuk csak, karácsonyi sütik és kaják minden mennyiségben? Stimt. Karácsonyi égők odakint és idebent egyaránt? Stimt. Öhm... egy hatalmas két méteres karácsonyfa feldíszítve, alatta egy tonna ajándék? Stimt. Meghitt hangulat? Na az az egy hiányzott. Louis-nak sikerült elrontania a szentestét, méghozzá elég alapos módon. Tudtam, hogy kihez készül, mégha nem is nevezte meg, de az olyan mondataiból bírtam következtetni, mint a: 'Nem, az nem a tiéd!', 'Vigyázz az törékeny!', 'Szerinted egy markáns, stílusos, gyönyrű és tökéletes lány örülne egy csomag limitált kiadású láma eledelnek?'. Nos ebből jöttem rá, hogy kizárólag ashley-hezk észülhetne, amivel nem is lenen gondom, hogyha nem szentesete ment volna el.
Anyáék és tesómék persze még mindig úton voltak és én így három órája ültem egyedül otthon a kanpén és vártam, hogy végre valami történjen. Mellettem a telefon pihent, az ölemben a laptop, és közben ment a tévé az idójárásjelentéssel. Baromi nagy viharok tomboltak az egész szigeten, de mégis reméltem, hogy még ma ideérnek anyáék. Elvégre még cska négy óra volt... |
A telefonom már épp kicsöngött, mikor Tori átváltott diktátor üzemmódba és kirántotta azt a kezemből, majd szépen elirányított az ebédlő asztalig. Tehetetlenül és nem kicsit meglepetten mentem arra amerre irányított. Csak nagyokat pislogva néztem, hogy most voltaképpen mit is művel. Mikor közölte, hogy felold a büntetésem alól és elém rakta azt a tányért, amire az Ő kajája volt kiszedve egy apró mosolyra húzodott a szám, de visszacseréltem a tányérokat. Önként feláldozom magam a szója izék elfogyasztására, nekem nem igazán van bajom velük. Megtanultam már a turnék alatt, hogy mindent meg kell ennem amit elém raknak, mert kitudja mikor jutok normális kajához. Betömtem egy szójafasírtot a számba majd elrágcsáltam azt. Közben Louis felvette a telefont és Tori egyből támadásba lendült. Pont egy újabb szója fasírt találta meg a helyét a számban mikor hirtelen Louis hozzám kezdett beszélni. Tágra nyílt szemekkel hallgattam, miközben a lehető leggyorsabban próbáltam legyőzni a számban lévő ételt. Néha azért 'hümmögtem" párat, hogy tudja hogy hallom amit mond. Mikor Louis kiadta nekem a parancsát, miszerint mondjam le az összes programom mert expediciózni megyünk ma még nagyobbra nyíltak a szemeim. Végül letette a telefont, de meg se várta a válaszomat, pedig addigra már pont legyőztem a szója izét! Nagyokat pislogva fordultam Tori felé, bár nem tudtam, hogy mit is mondhatnék most neki. - Ömm.. jól vagy? - kérdeztem a földön összekuporodott lánytól. |

Nem vagyok egy antipatikus személyiség, azért annyi érzékem van az emberekhez, mint Louis-nak, így mikor beértem a házba és megnyugtatólag konstatáltam, hogy ha még itt is figyelnek akár beperelhetem azt a bárkit magánlak sértésért, szóval így nygisabban éreztem magam.
- Én hívom fel Louis-t -ellenkeztem egyből, és önkényesen kivettem a telefont Harry kezeiből, őt pedig a vállainál fogva elirányítottam az ebédlő asztalhoz - te pedig eszel... és feloldozlak a büntetésed alól, nem kell meg enned azt a rémes szójás izét - mondtam elmosolyodva, és elé raktam a saját tányéromat, meg evőeszközt, miközben vártam, hogy Louis felvegye.
Kisvártatva csak sikerült neki, és letelepedve az asztal mellé, hogy Harry is tudjon azért egy-két szót közbenyögni két falat között.
- Louis? Szia, Tori vagoyk, azért hívlak, mert nem tudom te kaptál-e sms-t, de... - kezdtem bele de félbeszakított, mire persze rögtön felszaladt a szemöldököm a magasba, de azért cipzárt húztam a számra, nem akartam közbekotyogni.
- I-igen... itt van, miért? - kérdeztem vissza, mire gyorsan meg is adta a válaszát. - De ez így baromira nem fair! Én is segíteni akarok - ellenkeztem, de mintha nem is figyelt volna rám... Harry-hez beszélt, szóval durcásan felhúztam a lábaim és átölelve őket az államat a térdemre támasztottam. Akkor csak hősködjenek ketten, engem aztán nem érdekel. Valójában persze nem az zavart, hogy kihagynak, csak ezzel álltattam magam, hanem hogy bajuk eshet, bármelyikőjüknek... ki tudja milyen szadista vagy pszichopata őrülttel kel lszembenézniük... ráadásul karácsony előtt pár nappal? |
A válasza egyszerre nyugtatott meg és szomorított el. Lenyugtatott mert, már legalább tudtam hogy nincs annyira kiakadva, viszont elszomorított mert az én hasam az övével ellentétben úgy nagyjából 5 másodpercenként korgott egyet. Végül megindultam utána, hogy visszamenjünk a házba hisz kitudja hogy annaka bizonyos pletykacicának hol vannak emberei, lehet most is épp megfigyelés alatt állunk. Mikor hátrafordult és küldött felém egy mosolyt visszamosolyogtam rá. Ha már mosolyogni is tud az jó jel, igaz? Amint beértem a házba a konyhába mentem, majd elvetődtem a telefonomért. - Szerintem.. Hívjuk fel Louist. Valószínűleg Ő is tud róla.. És eléggé durvát írtak róla. Tudnom kell, hogy minden rendben van-e vele. - mondtam határozottan, majd meg se várva Tori válaszát tárcsáztam is. Direkt kihangosítottam a telefont, hogy majd Tori is hallgathassa illetve Ő is tudjon beszélni a bátyjával. |

Nem sírsz, nem sírsz, nem sírsz! Egy nő nem sír, cska otthon a kispárnájába, és ha sír is mások előtt, az nem önsajnálat miatt történik... hanem temetés miatt! Így próbáltam visszatartani a könnyeimet, mert mégiscsak gyerekes lenne elbőgnöm magam az udvar közepén, miközben pletykacicának bármelyik kis hülye kémje leselkedhet rám... vagy Harry-re.
Nagy lendülettel igyekeztem tehát a sársos kertünkön keresztül elindulni a főkapuhoz, hogy akkor most elugrom a nem is tudom hova, de egy láthatatlan erő visszarántott, és majd kitörtem a lábamat, ha ez a tulajdonképpen materiális erő meg nem tart.
Tisztában voltam vele, hogy Harry húzott magához és próbált megnyugtatni, de ebben az állapotomban csak Anya segíthetne, még Lou-t is elküldeném a picsába valószínűleg... mondjuk őt azért, mert vagy elröhögi és nem veszi komolyan a szituációt, vagy nincs semmi ötlete.
Nem erőszakoskodtam végül, és nem téptem ki magam az öleléséből, csak álltam, mint egy nagy rakás szerencsétlenség, egészen addig míg meg nem szólalt, mert akkor kénytelen voltam a szemébe nézni.
- Már nem vagyok éhes, csak intézzük el gyorsan ezt az.... elmebeteget. - suttogtam most már elengedve őt és lendületesen elindultam vissza a ház felé, de hétranézve rá azért küldtem neki egy hálás mosolyt. Miss Tomlinson tényleg értékeli Sir Harold fáradozásait... ha tudná mennyire. |
Hihetetlen, hogy Tori még a kiakadásomat is félre tudta érteni, de nem is értem hogy ezen miért lepődök meg annyira, hisz nő, és a nők mindig, mindent képesek félreérteni. Ettől függetlenül, nem törődve az asztalon heverő telefonommal, felpattantam és Tori után rohantam. Már csak az udvaron tudtam utólérni, de ott, amint mögé értem egy hirtelen ötlettől vezérelve elkaptam a kezét és visszarántottam, majd magamhoz öleltem. - Nyugi.. - motyogtam halkan neki,miközben elkezdtem simogatni a hátát. - Most pedig szerintem menjünk szépen vissza a házba,együk meg a kínait és utána gondolkozunk,hogy mit tegyünk a pletykás...bárki ellen. Rendben? - hajoltam el tőle picit,de épp csak annyira hogy a szemébe tudjak nézni. |

- Vigyázzunk rá? - akdtam fenn a szavain, de csak mert egy pillanatra azt hittem kettőnkről beszél. - Hülye leszek Lou gyerekeire vigyázni, majd anya... ő már gyakorlatosan kezeli a hiperaktív gyerekeket - mosolyodtam el.
- Vagy megkapjátok ti négyen srácok.. az úgy fair küzdelem lenne - egészítettem ki a mondantómat mosolyogva, és tovább foglalatoskodtam a magam dolgával. Emlékzetme, hogy hol hagytam a forró csokimat, de a nappali most messze volt a konyhától, szóval nem voltam hajlandó elmászni odáig, így önkéntes böjtre ítéltem magamat, míg a kajákat válogattam.
- Nagyon helyes! Nem is hagynám, hogy ezek után rám sózd ezt az izét... - cöcögtem rosszallóan a szójás izé felé nézve, majd a megpakolt tányérokat is vittem volna, de ekkor történt az az incidens, ami felejtette velem Harry minden kedves megjegyzését a szemüvegemmel kapcsolatban... azaz Lou szemüvegével kapcsolatban.
Tudom, hogy hajlamos vagoyk túlreagálni dolgokat, tudom, hogy lehetetlenné tudom magam tenni nyilvános helyeken, közegben, tudom, hogy katasztrofális szmeélyiség vagyok, de ezt miért kellett kiteregetni ország-világ elé? Hogy volt bárki képes leutánozni Gossip Girl-t? Ki az az elmebeteg, aki követ minket? Akinek nincs jobb dolga ennél? Ki az aki mindenütt ottvan, és mégsem vettük észre? Ami pedig még jobban a földhöz vágott az Harry reakciója volt az én kérésemre... felszólításomra na. Sokat tett értem, ezt nem vitatom, de nem véletlenül kértem, hogy menjen el... hogy lehet valaki ilyen fafejű?
- Kösz szépen. Szóval ezt gondolod rólam? Hogy egyből téged gyanúsítalak meg? Ennyire naivnak hiszel? Ja végül is miért ne, elvégre ez az új középső nevem. Nem beszélve, hogy Louis-ról mit írtak... te még egész jól jártál, ezért akartam a saját érdekedben kérni, hogy menj el. Elejét akartam venni a dolgoknak, felhívni Louis-t, hogy ezt az egész... baromságot pereljük vagy nem tudom, mielőtt téged is lejárat... de kösz a feltételezést... áh tudod mit? Inkább én megyek el - hagytam magára kirohanva az előszobába és gyorsan felkapva a bokacsizmám meg a kabátomat igyekeztem minél előbb kikerülni a házból. Nem érdekelt, hogy itthoni cuccban voltam, friss levegőre volt szükségem. |
[31-12] [11-1]
|